2017. március 24., péntek

A Boldogság Rezgése

A boldogság a mindenség érintése Benned,
mélyből feltörő hegyi patak,
megrengeti a kősziklát is,
feloldja a sok ezer éves fájdalmat.

A boldogság ott van Benned,
ősi gyönyörű érzés, csak le kell érte
ereszkedned lelked legmélyére,
eldobva minden haragot, félelmet,
hogy a sötétségben meglásd önnön fényedet.

A boldogság a legmagasabb rendű létezés,
amelyet emberként átélhetsz,
léted minden pillanatában ezt keresed,
pedig a KÉT-ség veszi el tőled,
és az EGY-ség adja vissza.

Dobd el a láncaidat, a fél-elmed sötét indáit,
add meg magad önMAGadnak,
mert végtelen a szeretet Benned,
mégis ettől félsz a legjobban,
azt hiszed, ettől vagy védtelen.

A lélek mindig az egységre vágyik,
amikor a másik felében megleli önmaga visszhangját,
az eggyéolvadásra és a feltétel nélküli meg-adásra,
a boldogságnak nem kell sem idő, sem tér,
úgy érkezik, mint a forgószél, és ha megragadod, marad, Veled.

Engedd el azt, amit nehéz megtartani,
de ami belül van, azt kivetni nem tudod,
mert boldogságra lettél teremtve,
arra, hogy szeress.

Mindenre a szeretet a válasz, bármi is történt,
Szeress, ez a dolgod,
Ezért jöttél a Földre, a szeretet táplálta bolygóra,
Ezt hirdesd, ezt kövesd, ezt érezd,
mert a Boldogságot a Szeretet kelti életre.

Amikor majd átöleled MAGadat,
Ő is át fog ölelni, mert megérzi majd Benned
azt a Teljességet, amit Ő is keres,
Amikor már nincsenek falak, csak Ő és Te,
Meztelen lélekkel EGY-és még EGY,
Akkor olvadtok össze a Boldogság Rezgésében.

Eszter

elérhetőségem és időpontfoglalás:
esztermagegyseg@gmail.com

http://szerelemtars.blog.hu/


A jó szándék megsokszorozva hozza el azt, amit szeretnél


Mindaz, amit kibocsátasz magadból, az energia.
Ha jó szándék vezérel és jót akarsz tenni, akkor bárhogy is adod át, az pozitívan jön vissza hozzád.

Nincs más dolgod, mint boldognak lenni és másoknak is megmutatni, jót tenni és jót akarni, jót átadni és mindent a magad számára pozitívvá alakítani azt is, ami első ráérzésre nem tűnik annak. Minden érted van és azok, akik az életedben jelen vannak, azért jöttek, hogy téged önmagadhoz emeljenek. Eszter
időpontfoglalás
0670 77 22 134, esztermagegyseg@gmail.com
Tudatosság- Teremtés- Jelen-valóság tanácsadás
Párkapcsolat-Társ-Egység tanácsadás és meditációk
Személyiség- tudatosság, terápiák és foglalkozások
Mag Mágia - tiszta Földanya-szíriuszi energia lelki--szellemi tisztaság és védelem kialakítása, negatív energiák és entitások eltávolítása, Mag Piramis - védelem, teremtés, erő

http://szerelemtars.blog.hu/


Univerzális Tudat - az a fajta ősi tiszta tudatosság, melyet nem ezen a bolygón alakítottunk ki magunkban és mely egyértelművé teszi számunkra, hogy egyrészt a világegyetemben nem vagyunk egyedül, másrészt látjuk, tudjuk, érezzük, mi a dolgunk. Az Univerzális Tudatmezőből csatornázzuk a Szíriuszt, az Antarest, az  Andromédát, és a többi bolygóról hozzánk szándékosan sugárzott telepatikus jeleket, ebből a tudatmezőből érkeznek az információk Jézustól, Mária Magdolnától, és a többiektől.

Forrásenergiák - a lélekmag koncentrálja mindazokat az energiákat, melyekkel teremtünk. Boldogság, bőség, szeretet, hála, szerelem, szabadság, erő, bátorság és a többi. Ezek a forrásenergiák rezonálva köztünk teremtik meg a valóságunkban azt, hogy ha például egy társat szeretnénk, akkor az az illető jelenik meg az életünkben, akinek az adott azonos forrásenergiája a miénken egy rezgésen van.

Intergalaktikus Lélekszerződések - a másik bolygókon, ahol a lelkeink több reinkarnáción át is jelen voltak - ezért tudjuk ezeket a bolygókat médiumként - főleg a Szíriuszt - közvetíteni, mert voltunk ott -, lélekszerződéseket kötöttünk egymással, melyek semmilyen karmikus adóssággal nincsenek összefüggésben, azonban azzal igen, ami miatt itt vagyunk, és ami a dolgunk és a küldetésünk. Nem karmikus adósság! Lélek- és tudatmagból áramló ösztönszerűnek érzett elhivatástudat.

Globális tudatmódosítás - a Földön az emberek tudata teljesen le van nyomva. Nem látják, nem érzékelik jól a valóságukat, olyanok, mintha aludnának. Olyan dolgokkal foglalkoznak, melyek nem igazán fontosak, és olyanokkal nem, melyekkel kellene.
Például az anyagiakat, a társadalmi státuszt helyezik előtérbe, a kirakatozást, a megfelelési kényszer mentén lévő állandó rivalizálást, a média, a politikai és pénzügyi, valamint a társadalmi rendszer által nyíltan és burkoltan közvetített tömegbutítás is ide tartozik.

Kolektív tudatalatti módositás - a kollektív tudatalatti az emberiség tudat alattijában lévő évezredes sémák, hiedelmek és berögződések, melyek a mentálsíkon keresztül kapcsolódnak az emberek tudatalattijában egymáshoz, így alkotnak egy tudat alatti hiedelemrendszert, melyből aztán tudatos hiedelemrendszer lesz. A módosítások során a tudatmagot károsították, akkor még erőszakkal illetve mentális-telepatikus besugárzással, és igy alakult ki rengeteg olyan káros, pusztító hiedelemrendszer a Földön, melyek most az emberek életét szabályozzák. A “mindenből kevés van”, “ezt dobta a gép”, “szabályok és keretek között kell élnünk, és nem lóghatunk ki  a sorból”, “ a nők a férfiak alárendeltjei” - ez ellen indult el a hetvenes években a női emancipáció, “Isten megbüntet”. Rengeteget felsorolhatnék, mindegyik károsítja az életvitelt, az emberek szabad gondolkodását, és olyan mélyen rögzült, öntudatlan, bekódolt sémákat eredményeztek, melyekből most a SZABADON ÉBREDŐK törnek ki.

A kollektív tudat és kollektív tudatalatti tisztul az energiák miatt, és növekszik a mátrixon kívüliek, a szabadon ébredők száma, akikre azt szokták mondani, hogy KRITIKUS TÖMEG :)

A galaktikus segítség is itt van, csak sokan még nem hallják őket, és akik igen, azok is telepatikusan, illetve a harmadik szemükkel látják. Az asztrális és mentális síkra kellene jobban fókuszálni, de ezek azok a szabad szemmel nem látható síkok, melyekre ki kell fejleszteni egyfajta érzékenységet, hogy tudjunk bennük dolgozni, kommunikálni és létezni.

tanácsok és elérhetőség: esztermagegyseg@gmail.com
sms: 0670 77 22 134

http://egyenloelosztas.blog.hu



Egy kis gyorstalpaló :) - az illúzióhálóból kinn I. rész.

Asztrálsík - a lelkek és az ÉRZELMI TEREMTÉS síkja. Itt találkoznak és áramolnak az energiák, itt zajlik az asztrális kommunikáció, ahol az érzelmek mentén létrejövő az adott érzelem minőségének megfelelő energiák találkoznak.

Mentálsík - a gondolatok síkja, ahol a gondolatok rezgésként áramolva teremtenek, és itt zajlik a telepatikus kommunikáció is.

Teremtő erő - a Napfonat Csakrából áramlik elő benned, és a tenyereidnél érzed először, majd a mellkasodban és a homlokodban a harmadik szemednél. Ezzel az erővel teremtünk tudatosan. A Napfonat Csakra, vagy más néven a Plexus Solaris össze van kapcsolódva a Nappal és Földanyával. Ezzel teremtesz akkor, amikor tudatosan teremtesz.

Nem tudatos teremtés - a gondolataid és érzéseid akkor is teremtenek, amikor nem tudsz erről, ilyenkor az jelenik meg a valóságodban, amit öntudatlanul érzel és gondolsz, akár jó, akár rossz. A tudatosság egyik kezdő lépése, amikor ráébredsz, hogy a valóságodért te vagy a felelős.
Amikor tudatosan teremtünk,akkor az asztrál- és mentálsíkon egyszerre teremtünk, azaz a mentálsíkon a gondolatainkkal, az asztrálsíkon az érzéseinkkel. Nincsen meg egyik a másik nélkül, bármire gondolsz is, érzelmet rendelsz hozzá és fordítva.

Asztráltest és mentáltest - három síkon létezünk, olyan, mintha három testünk lenne. Asztráltestünk - lelkünk, mentáltestünk - a gondolataink által testet öltött energia - fizikai testünk. E három ha nincs egységben, azaz a gondolatok és érzések ellentmondanak - klasszikus ész és szv harca - akkor káosz valósul meg a valóságodban, amely a fizikai testedet is megterheli.

Lélekmag: a lélekmag egy ősi esszenciád, mely az Ősforrásból, azaz a Világlélekből vált ki, és minden reinkarnációban hordozod MAGadban. Ez egy tiszta, ősi mag, melyben jelen van az ősbizalom, az ősi szeretet és ősi kapcsolódás.

Tudatmag - a lélekmaghoz hasonlóan az elme sem csupán reinkarnációk során felvett tudatosság, vagy öröklött intelligencia. Az Univerzális Tudatból kivált tudatmagod mentes a Földön lévő globális tudat- és tudatalatti módosítástól.

elérhetőségem és tanácsadás: esztermagegyseg@gmail.com
sms: 0670 77 22 134

http://egyenloelosztas.blog.hu


Egy csoda története

Az alábbi történet jó példája az illúziókból a jelenbe való átváltásnak, és az elérhetetlen álmok kergetése helyett a valóságba való belépésnek, melynek mentén megkapja valaki a boldogságot. Azt a boldogságot, ami a szeme előtt van, csak éppen nem vette észre, mert a fókusza nem önmagán és a jelenén, a valóságon volt, hanem valaki máson, aki mindebből nem kért…

Egy kétségbeesett, szomorú nő hívott fel egy nap, néhány hónappal ezelőtt. Szerette volna rendbehozni a kapcsolatát, és tanácsadást kért tőlem telefonon. A tanácsadás alatt már elsőre kihoztam a kártyákból, még mielőtt bármit is mondott volna, hogy két férfi van körülötte, az egyik szereti, és mellette van, stabilan, a másik is szereti ugyan, de nem fog beleállni a kapcsolatba. Kérdés volt persze, ki kicsoda :) Láttam a negatív energiákat is, melyek körbevették ezt a nőt, a házasságát és az egész életét. Az a férfi, akire a fókuszt vetítette, az a házasságon kívüli szerelme volt. Akire nem, és akit figyelmen kívül hagyott, az a férje. A férje a stabil, a másik férfi a menekülő.
A férje körül is volt valaki, egy olyan nő, aki meg akarta kapni a magányos férjét. A nő, aki felhívott engem, úgy érezte, hogy az a másik nő bocsát ki negatív energiákat rá és a szerelmi életére, de úgy látta és hitte, hogy a szerelme és közte azért nem teljesülhet semmi mert az a nő őt átkozza.
Elmondta, hogy a házassága régóta megromlott, mert az a másik nő a férjét akarja, és ő ezért a férjét azzal bünteti, hogy egy másik férfi után nézett… és meg volt róla győződve, hogy a férje megcsalta őt. Azonban mondtam neki, hogy ez nem igaz.
Ezen meglepődött…
A másik nő esetében inkább éreztem erőszakos, akaratos, domináns túltengő férfienergiát a nőben, mintsem fekete mágiát vagy átkot.
A szerelme esetében pedig rögtön láttam, hogy a férfi hamis és nem  őszinte és el kellene engedni…
Kiderült, hogy a férfi valóban ilyen, és hogy méltatlan hozzá. A negatív energiák pedig onnan jöttek, hogy egy olyan illúziót teremtett a fájdalmából és a magányából, melyek létrehoztak egy fekete szív-lélek-elme börtönt, egy leplet a szemén, a szívén és a lelkén, az elméjén és az életén. Ebben az esetben az “átok” nem kívülről jött,  hanem egyszerű önsorsrontás volt.
Elindultunk előre az úton, meditáltunk és eltávolítottam a negatív energiákat, FELOLDOTTAM AZ ILLÚZIÓT.
EZZEL EGYÜTT LEHULLT A LEPEL A SZEMÉRŐL ÉS A SZÍVÉRŐL, AZ ELMÉJÉRŐL ÉS AZ ÉLETÉRŐL IS.
Nem sokkal később már arról számolt be, hogy jobban van és már nem érdekli az a férfi, akit előtte a szerelmének hitt.
EGY CSATORNÁZÁS TÖRTÉNT EZUTÁN. EKKOR KAPTA MEG AZT AZ INFORMÁCIÓT RAJTAM KERESZTÜL, HOGY KI IS A TÁRSA VALÓJÁBAN….
Emlékszem arra a néhány percre, ahogy elmondtam neki: a férje nem hibás, de ő bizony nagyon is! Miért is várja, hogy szeresse őt valaki, ha ő maga se tudja szeretni magát! Folyton KÍVÜL KERESI A SZERETETET ÉS A SZERELMET, ráadásul nem ott, ahol kellene! Ábrándozik egy jobb jövőről, de nem a jelenlegi valóságából szeretné megteremteni, HANEM ARRA VÁR, HOGY MAJD VALAKI MÁS ELHOZZA NEKI A BOLDOGÁGOT ÉS MEGMENTI A “ROSSZ” HÁZASSÁGÁBÓL..! Felvilágosítottam, hogy NEKI KELL MEGMENTENIE MAGÁT ÉS NEKI KELL MEGTEREMTENI A JÖVŐJÉT A JELENÉBŐL! A társa pedig A FÉRJE. AZ A FÉRFI, AKI SOHA NEM CSALTA MEG, MÍG Ő IGEN, AZ A FÉRFI, AKI MELLETTE ÁLLT ÉS VÉGIGNÉZTE A SZENVEDÉSÉT, NEM HAGYTA EL, MERT TUDTA, A FELESÉGE CSAK ELTÉVEDT, DE VISSZATÉR A KÖZÖS ÚTRA… AZ A FÉRFI, AKI FELTÉTEL NÉLKÜL SZERETI, TÁMOGATJA AZ NEM AZ, AKIRE A SZERELMET VETÍTETTE RÁ, ÉS A VÁGYOTT IDEÁLKÉPET, EGY ILLÚZIÓT. ILLÚZIÓ HELYETT A CSODÁLATOS VALÓSÁG AZ VOLT, HOGY A TÁRSA MELLETTE VAN, VELE LAKIK, SOK ÉVE A FÉRJE, ÉS BIZTATTAM, HOGY MENJEN ODA HOZZÁ, KÉRJEN BOCSÁNATOT AZÉRT, AMIT ÉVEKEN ÁT TETT VELE, MERT A FÉRJÉT LÁTTA EGYEDÜL HIBÁSNAK, HOLOTT Ő VOLT AZ, AKINEK VÁLTOZTATNI KELLETT VOLNA, ÉS HA KÖZELEDETT VOLNA A FÉRJÉHEZ, A SZERETET MENTÉN MEGOLDHATTÁK VOLNA MÁSIK NŐ ÉS MÁSIK FÉRFI NÉLKÜL... Megnézni, hogy a házasságukban mi romlott meg és mit kell tenni azért, hogy rendbe hozzák, hiszen a férj is hibás volt a házasság megromlásában azzal, hogy a munkába temetkezett.
A nő sírt a telefonban akkor és azt mondta, tényleg… igazam van, hiszen Ő VALÓJÁBAN A FÉRJÉT SZERETI, ÉS MIVEL ÚGY ÉREZTE, A FÉRJE ELTÁVOLODOTT TŐLE ÉS MÁR NEM SZERETI ŐT, SŐT, BIZTOSAN AZT A MÁSIK NŐT SZERETI - holott a férjét az a nő soha nem érdekelte -, így a szerelmet elkezdte máshol keresni.
NEM BELÜLRŐL EMELTE KI, HANEM KÍVÜLRŐL AKARTA BEHOZNI, ÉS ENNEK MEGFELELŐEN MEGTEREMTETT EGY FÜGGÉST.. EGY ILLÚZIÓT, ÉS RÁADÁSUL AZT MONDTA, EZ IKERLÁNG KAPCSOLAT…
Ennek megfelelően az egész hitrendszert is ráhúzta és várta a nagy beteljesülést.
Szembesítettem vele, hogy a beteljesülés bizony őbenne van ITT ÉS MOST!
És ha odamegy a férjéhez, megöleli, bocsánatot kér tőle és elmondja, hogy valójában mit érez, amit a telefonban nekem már bevallott és ezzel együtt saját magának is… nevezetesen azt, hogy ő a férjét szereti és mindig is őt szerette, akkor onnantól már beteljesültek…
És így lett… még aznap este megtörtént a csoda…
Egymásra talált egy férj és egy feleség...akik sok évig nem látták tisztán egymást. Lehullt a lepel a feleség szeméről és a férj, aki várta, hogy a társa ébredjen, szerelemmel  ölelte magához a fele-ség-ét.../szép magyar nyelvünk, ugye?/
A csoda belülről lépett ki a valóságba és nem kívülről egy másik ember által.
Mert a csoda bennünk van, és ahogy felfedezzük, hogy ezzel együtt a szerelem csodája is, akkor megtapasztaljuk és MEGLÁTJUK, hogy a szerelem a valóságunkban, a jelenünkben van, észrevesszük azt, akit addig nem vettünk észre, CSAK MERT NEM FELELT MEG AZ ÁLTALUNK ELKÉPZELT ILLÚZIÓNAK.
A csodák soha nem csinnadrattával és tüzijátékkal érkeznek.
Hanem a hála könnyeivel, a szeretet hullámain, egy öleléssel, egy csókkal és talán a négy leggyönyörűbb magyar szóval:
SZERETLEK,
KÉRLEK,
BOCSÁSS MEG,
KÖSZÖNÖM.

Eszter
időpontfoglalás
0670 77 22 134, esztermagegyseg@gmail.com
Tudatosság- Teremtés- Jelen-valóság tanácsadás
Párkapcsolat-Társ-Egység tanácsadás és meditációk
Személyiség- tudatosság, terápiák és foglalkozások
Mag Mágia - tiszta Földanya-szíriuszi energia lelki--szellemi tisztaság és védelem kialakítása, negatív energiák és entitások eltávolítása, Mag Piramis - védelem, teremtés, erő

ÚJ BEJEGYZÉSEK A FÉNYMÁGUS KÖZÖSSÉGEMBEN
LINK:
https://plus.google.com/u/0/communities/102862718452136276890





2017. március 21., kedd

Ma este 21.00től MAG PIRAMIS EGYSÉGBEHÍVÓ MENTÁLIS ASZTRÁLIS ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS ÉS ENERGIAKIEGYENLÍTŐ SZER.
Jelen leszek :) 
Az energiakiegyenlítés alatt látni fogjátok, hogyan működik az univerzális egyensúly.



Az lesz a jövőnk, amit MOST megírunk magunknak

Mindaz, amiről írok, mint felelősség vállalás, önálló gondolkodás, szabadság és tudatos teremtés, azonnali visszaáramlás, mérleg-egyensúly, tiszta tudatosság - olyan témák, melyek úgy válnak egyértelművé a számodra, ha csinálod.
A valóságod már most tükörként működik, mégpedig tiszta tükörként - ha elvárások szorítanak, vagy magányosnak érzed magad, az életedben káoszt látsz - ezek mind belőled áramlanak kifelé, a te öntudatlan teremtésed nyomán.
Ugyanígy, ha az életedben fény van, rend, harmónia, bőség, boldogság, ezeket is te teremtetted meg, azonban ezeket tudatosan, mert ezek az energiák állandósulni tudnak, ha megtanulod az érzések és gondolatok tudatos pozitívvá hangolásával ezeket stabilan tartani.
A globális energiákat is érzékelem, és az egyénieket is, látom az egyensúlyt, mely minket is kiegyensúlyoz, ha engedjük, és megértjük, az, hogy rajtunk múlik minden, nem teher, hanem szabadság, sőt, hatalmas lehetőségek végtelen tárháza :) Hiszen bármi lehet - mostantól :) Minket nem korlátoz, nem gátol semmi.
MOST ÍRJUK MEG MAGUNKNAK A JÖVŐT.
Ha már a toll a kezedben van, írj úgy, ahogyan életed legjobb könyvét olvastad :)

Eszter


időpontfoglalás
0670 77 22 134, esztermagegyseg@gmail.com
Tudatosság- Teremtés- Jelen-valóság tanácsadás
Párkapcsolat-Társ-Egység tanácsadás és meditációk
Személyiség- tudatosság, terápiák és foglalkozások
Mag Mágia - tiszta Földanya-szíriuszi energia lelki--szellemi tisztaság és védelem kialakítása, negatív energiák és entitások eltávolítása, Mag Piramis - védelem, teremtés, erő

A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban Mag Piramis terem...